Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
-Tavaly érettségiztem, jelenleg pedig logisztikát tanulok. A versenyre azért jelentkeztem, mert magamnak szeretnék bizonyítani, méghozzá azt, hogy minden álmom valóra válhat. És, hogy mi az álmom? Nem egy konkrét helyezés, vagy az országos döntő hanem, hogy a verseny minden pillanatát kiélvezzem és boldog legyek attól, hogy részese lehetek az élménynek.
A 19 éves Józsa Dominika 164 cm magas, és a Szűz csillagjegyében született. Kedvenc étele a bolognai spagetti, kedvenc itala pedig a fekete tea. Ha zenéről van szó, G.W.M. – Megcsináltad cíű muzsikájá a befutó, parfümök terén pedig az édes, erőteljes illatok varázsolják el a fiatal lányt.