Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Emília 19 éves és Válon él. Tavaly érettségizett, majd egy elektronikai alkatrészeket gyártó cégnél kezdett el dolgozni. A későbbiekben szeretne még tanulni, elhelyezkedni a szépségiparon belül. Szeret kirándulni a természetben és koncertre járni a barátaival. Szabadidejében szeret futni, ezzel levezetni a stresszes hétköznapokat. Szereti a gyerekeket és az állatokat. Van egy Alfréd nevű yorkie kiskutyája is. A versenyre azért jelentkezett, mert a családja és a környezetében lévő emberek már régóta bíztatták. Jó lehetőségnek tartja, hogy kipróbálhassa magát ebben is.
Emília 163 cm magas és a Nyilas csillagjegyében született. Kedvenc étele a sültcsirke rizzsel és meggyszósszal, kedvenc itala pedig a limonádé. Kedvenc zenéje Dzsúdlótól az Állat és parfümökből pedig az édes illatokat szereti.
Orosz Emília Jázmin
19 Vál
Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Akár kétszáz forinttal is drágíthatja a benzin árát a brüsszeli karbonadó
Az Európai Bizottság lényegében azt akarja elérni a tagállamoknál, hogy a klímavédelem zászlaja alatt mesterségesen megemeljék a lakosság energiaköltségeit, pedig azokat egyre kevesebben tudják megfizetni – emlékeztet Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.

További versenyzők
Tóth Natália Amira
19
Monor
Algács Lia
18
Győr
Kiss Lili
18
Gyula
Borbély Barbara
25
Demecser
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek