Tündérszépek – 2024

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Hevesi Rebeka
18, Somogyudvarhely

Rebeka jelenleg is egy egészségügyi iskolában tanul, ha végez a tanulmányaival nővérként szeretne elhelyezkedni. Rebeka 172 centiméter magas és nyilas csillagjegyben született. Kedvenc étele a Rakott káposzta, amit bármikor el tud készíteni. Leginkább a gyümölcsitalokért rajong és a 2020-as évek popzenéit hallgatja, amikor csak teheti.

Tündérszépek – 2024