Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Szőke Natália
24, Kápolnásnyék

2019-ben végeztem Budapesten óvodapedagógia szakon. Jelenleg Székesfehérváron dolgozom egy nagykereskedelmi cégnél, vevőszolgálati asszisztensként. Szeretek túrázni, gyerekkoromban hegedültem és gitároztam. A versenyre barátaim és a családom bíztatására jelentkeztem.

A 156 cm magas Natália a szűz jegyében született. Az ásványvizet és édesanyja főztjét szereti a leginkább. Ha zenéről van szó, Péterfy Bori az ő „embere”, parfümök közül pedig az édesebb illatokat kedveli.

Tündérszépek – 2021