Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Nagy Lara
16, Kisbér

A 166 cenitméter magas Lara a Vízöntő jegyében született. Kedvenc étele a töltött káposzta, italai az aloe vera, a gyümölcslé és a turmixok. A Queen összes dalát imádja, kedvenc parfümje a Xodeyma Celebrity.

Lara jelenleg a bábolnai lovasiskola tanulója. Az érettségi után sportedzőnek szeretne tanulni. Kiskora óta a lovak a legjobb barátai, ezért a mindennapjait a helyi lovardában tölti, ahol besegít a munkába is. A Tündérszépekre azért jelentkezett, mert ki szerette volna magát próbálni élesben is, és erre bátorította az édesanyja is. Nagyon szereti a gyerekeket, sokat vigyáz a két kistestvérére is.

Tündérszépek – 2021