Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Alexandra szakmunkásképzőben végezte tanulmányait.Szabadidejében leginkább a természetben szeret sétálni. Élvezni a madarak csicsergését, a gyönyörű faunát. Ez a hobbija is egyben, mert igyekszik sokszor időt szakítani rá.
Alexandra 157 cm magas, csillagjegye rák. Kedvenc étele a gyros, kedvenc itala pedig az ehhez remekül passzoló kóla. Kedvenc zenét nem tudna kiemelni, de kedvenc parfümöt viszont igen, az nem más mint a Bugatti.
Balogh Alexandra
26 Komló
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Réti Médea
21
Pécs
Molnár Viktória
18
Kereki
Mufics Dóra
20
Bóly
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Lengyel Dominika
19
Pécs
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Makarész Tímea
18
Sántos
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Dobisz Diána
21
Pécs
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Csontos Marion
20
Pécs
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Horváth Cintia
20
Marcali
Beke Evelin
27
Zomba
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Szabó Cintia
34
Andocs
Kovács Boglárka
23
Pécs
Zsanai Mia
20
Siófok
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Wéber Fanni
20
Pécs
Riszt Kamilla
32
Pécs
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Schneider Szonja
21
Pécs
Balassa Andrea
21
Mernye
Jakab Tamara
19
Szenta
Lipóczki Hermina
18
Komló
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Horváth Vivien
24
Mohács
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Nagy Szabina
23
Komló
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Varga Elizabet
21
Komló
Korábbi versenyek