Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Dóra tavaly érettségizett, jelenleg divattervezést tanul. Ezzel a szakmával szeretné álmait megvalósítani. Imád ruhákat tervezni, és szívesen el is készíti őket. A Tündérszépek szépségversenyre anyukája biztatására jelentkezett.
Dóra 167 cm magas, csillagjegye bika. Kedvenc étele a halászlé, itala pedig a víz, de alkalmanként üdítőt is fogyaszt. Szívesen meghallgat bármilyen zenét, de főként a mai slágereket szereti. Kedvenc parfümje a Gorgio Armani My Way illata.
Mufics Dóra
20 Bóly
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Horváth Vivien
24
Mohács
Szabó Cintia
34
Andocs
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Schneider Szonja
21
Pécs
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Jakab Tamara
19
Szenta
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Wéber Fanni
20
Pécs
Varga Elizabet
21
Komló
Horváth Cintia
20
Marcali
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Kovács Boglárka
23
Pécs
Molnár Viktória
18
Kereki
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Beke Evelin
27
Zomba
Balassa Andrea
21
Mernye
Csontos Marion
20
Pécs
Réti Médea
21
Pécs
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Lengyel Dominika
19
Pécs
Nagy Szabina
23
Komló
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Lipóczki Hermina
18
Komló
Balogh Alexandra
26
Komló
Makarész Tímea
18
Sántos
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Dobisz Diána
21
Pécs
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Riszt Kamilla
32
Pécs
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Zsanai Mia
20
Siófok
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Korábbi versenyek